Közmeghallgatás

Közmeghallgatás
2020.11.07.

Törvényi kötelezettségének eleget téve, közmeghallgatást tartott a szlovák önkormányzat.

Az ismert pandémiás helyzet miatt, nem jelent meg tíz érdeklődő sem a Szlovák Házban tartott közmeghallgatáson. Mazalin Zoltánné, az önkormányzat elnöke köszöntötte az érdeklődőket, majd ismertette az idei évben elvégzett munkát. Hozzátette: a tervezett programok része nem valósulhatott meg. Az ő éves beszámolója után Tisch Ágnes, elnökhelyettes mutatta be a pénzügyi beszámolót. Részletek, a hivatalos jegyzőkönyvből:

  1. Programok 2020. évben

Január:

  • Január 12. II. világháború hőseire megemlékezés (Doni katonák)- Tisch Ágnes Ági, Smudla László
  • 24-án Farsangi bál  szlovák műsorral Oroszlány
  • 23-án Folytatódott a helyi szlovák társalgási klub a Szlovák Házban Névery Rozália tanárnő vezetésével- koronavírus terjedése miatt március közepéig
  • Január 31. Téli falusi esték sorozatunkban (Uniós program) hagyományos Bánhidai ételt készítettünk (bableves, krumplis pogácsa)
  •  

Február:

  • Február 4. Lakossági fórumon vettünk részt a Puskinban. Tartotta: Szücsné Posztovics Ilona polgármester asszony, és Lusztig Péter alpolgármester, Bánhida képviselője
  • Február 6. Részt vettünk a „Szépkorúak” bálján a Népházban
  • február 8. Vertigo Színház „Női öltöző” előadását tekintettük meg Tardoson
  • Február 15. Siskasütő verseny Oroszlányban. Részt vett Bányi Jánosné 
  • Február 22. Tollfosztó esten való részvétel Vértesszőlősön kultúrműsorral. Fellép a Vértes-Gerecse Dalkör
  • Február 22. A Turul Kertbarát Kör rendezésében Borverseny a Szlovák Házban 
  • Február 24. Kézműves foglalkozás a Szlovák Házban, a Jókai iskola tanulói részére, bánhidai étel (forgácsfánk) és busó jelmez készítése, Nagy Vincéné a Népművészet Mestere vezetésével
  • Február 24. farsangi bál a Puskinban 
  • Február 26. Téli falusi esték sorozatunkban Jóna Imre előadása a Szlovák Házban
  • Február 27. „Az álmaim” rajzpályázat a Puskinban óvodás és iskolás gyerekek munkáiból

Március

  • Március 6. HACS oktatáson veszünk részt az Agorában
  • Március 15. Koszorúzás a szoborparkban

Június: 

  • 2020. évi költségvetés módosítása 

Július:

  • Pontrendszer leadása 
  • Statisztika leadása az Országos Szlovák önkormányzatnak Dotaznik Szlov Narod zbierka
  • Statisztika az énekkarról Spevacka skupina
  • Számla tartalmára vonatkozó előírások változtak június 11.
  • Vörös Béla a TBSZNÖK pénzügyi ellenőrzését elvégezte, rendben találta
  • Szociális étkezés igénylése 70 éven felülieknek
  • Moravcsik Ágnessel HACS feladatok és a pályázattal kapcsolatos feladatok folyamatosak
  • Tisch Ágnes és Bányi Jánosné, megbeszélése Pál Gabriella muzeológussal
  • Június 30. Pál Gabriella és Neukum Éva látogatása a Szlovák Házban
  • Lusztig Péter polgármester Úr virág ajándéka
  • Országos „Pobocka” konferencia, két küldött (Hlogyik István, Keveházi István) taglétszám 52 fő, éves tagdíj 300/Ft, számla később jön A jegyzőkönyvet határidőre továbbítottuk
  • Megyei közgyűlés 2020. július 9.

Augusztus:

  • Polgármesteri Hivatallal folyamatos kontaktus. Mazalin Zoltánné, Tisch Ágnes Moravcsik Ágnes
  • Jókai iskola táncoktatás támogatásának megbeszélése 
  • Bútor igénylés a megszűnő Péch Antal Szakközépiskolából 
  • Lusztig Péter Alpolgármester Úr fogadónapja a Szlovák Házban
  • EU-s programokkal kapcsolatos feladatok- folyamatos
  • Kertrendezés, takarítás – folyamatos
  • Kenyérünnep a Szlovák Házban, filmvetítéssel, bográcsozással
  • Emlékező Bánhida c. film bemutató vetítése a Tatabányai Múzeumban
  • Készülődés a Földművesek Napjára, és a Cifra Palota megnyitójára – Dalköri próbák
  • Felkészülés a szeptemberi testületi ülésre
  • 12 db kötény és 8 db madrocka varratás, a hiányos készletek kiegészítésére.

Szeptember: 

  • Bútorszállítás a megszűnő Péch Antal Szakközépiskolából 
  • Megyénk körül megyünk körül – elmarad a koronavírus terjedése miatt
  • Helyi közmeghallgatás dátumának meghatározása
  • EU-s programokkal kapcsolatos feladatok- folyamatos
  • Kertrendezés, takarítás – folyamatos
  • Cifra Palota megnyitó – elmarad
  • Múzeum ablakainak UV védő fóliával történő bevonása

Október:

  • Okt.4. Megemlékezés a Platánsori emlékműnél a Földművesek napja alkalmából 
  • Október 6- koszorúzás az Aradi Vértanúk Terén Tisch Ágnes, Gyalogos Mihály
  • Október 15. 16 óra Megyei Közmeghallgatás Dorogon 
  • Október 16. Megbeszélés a Jókai Iskolában a fenntartó váltás elindításáról és teendőiről. Előadó Schamberger Ágnes a Széchenyi iskola igazgatója volt. Náluk már 4 éve működik az iskola nemzetiségi iskolaként. Jelen volt Lusztig Péter alpolgármester úr és önkormányzatunk képviselői (Mazalin Zoltánné, Tisch Ágnes, Bányi Jánosné, Gyalogos Mihály)
  • A Síkvölgyi temetőben az 1848. Bánhidai elesettek emlékére készült emlékmű környékének rendbehozatala (Gyomlálás az emlékmű körül, virágládák beültetése árvácskával és csarabbal)
  • Ludové Noviny hetilap előfizetés 
  • Hónap műtárgyára javaslat leadás UKSZM részére

Testületi munka:

  • 2020-ban eddig 6 alkalommal volt közgyűlésünk, valamint megtartottuk a Közmeghallgatást is, eddig 73 határozatot hoztunk. A közgyűléseinkről készült jegyzőkönyveket minden esetben mellékletekkel együtt határidőre elkészítettük és eljuttattuk az illetékesekhez. A feladatalapú, illetve a működési kiadásokról szóló beszámolókat is határidőre elkészítettük és elküldtük.
  • A KEM Szlovák Önkormányzattal és a Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézetével, valamint a városi és megyei önkormányzatokkal jó az együttműködésünk
  • Folyamatosan zajlik több évtized hagyományőrző, kulturális programjairól készült DVD-k és egyéb adathordozók archiválása és rendszerezése. Célunk, hogy a múlt értékei és a napi események elérhetőek legyenek a bánhidaiak és a kultúránk iránt érdeklődők számára. Az elérhetőség révén remélhetőleg még több emléket tudunk majd megmenteni és kutathatóvá tenni a jövő nemzedékének. (Tervek között szerepel a kukoricatörés, fosztás felelevenítése, bemutatása, valamint egy disznóölés Zabijacska)
  • Az országos és helyi médiumokkal való kapcsolataink: Tatabányai Városi Televízió, 24 óra Komárom-Esztergom Megyei Napilap, Ludové Noviny szlovák nyelvű hetilap (melyben írásaink és rólunk készült fotóink többször is megjelentek)  Magyar Televízió Szegedi Stúdiója
  • Az MTV Szegedi Stúdiója jóvoltából idén is volt Bánhidáról szóló adás, az Emlékező Bánhida c. film. Ehhez az alkotóknak is szívből gratulálunk.
  • A Bánhidai Jókai Mór Ált. Iskolában folyó szlovák nyelvi oktatómunkát anyagilag és erkölcsileg is támogattuk. 

Kiadványozás:

Ebben az évben is közreműködünk a KEM SZÖK által kiadásra kerülő megyei szlovák képes falinaptár kiadásában.

  • Ebben az évben a legjelentősebb helyi, megyei és országos szlovák hagyományőrző rendezvényekről rövid dvd-ket készített Jackl Károly, melyek megörökítik ezeket a közösségi eseményeket
  • A helyi népművészeti értékek archiválása is folyamatban van. Dallos István fotóművész és a Bánhidai Kézműves Kör tagjainak közreműködésével elkezdődött a régi lakástextileken és népviseleti ruhadarabokon lévő hímzések fotózása és rendszerezése, s ezekből a jövő évben kétnyelvű népművészeti kiadvány kiadását tervezzük
  • Bukowski Zoltán rendszeresen karbantartja a banhida.hu honlapunkat, minden eseményről tájékoztatja a bánhidaiakat, és készíti a soron következő filmhez az interjúkat (50 éves a Puskin)
  • Moravcsik Ágnes napi rendszerességgel folytatja a pályázatírást jelenleg a harmadik szakaszban vagyunk, a pénzügyi beszámoló és az ehhez kapcsolódó tartalmi beszámolók és hiánypótlások
  • 2021. évi szlovák falinaptár kiadásának előkészítése

 

Tatabánya-Bánhidai Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete

75/2020. (X.29.) számú határozata 

 

A TBSZNÖK elfogadja az éves beszámolót a levezető elnök által elmondottak szerint.

 

Szavazásban részt vett: 5 fő

Szavazás: 5 egybehangzó igen

 

  1. Pénzügyi beszámoló

Magyar álamtól és TB Önkormányzatától működésre adott támogatás

 

Bevétel 

2020-ban kapott              : 3.519.317 Ft

2019 maradék                 : 1.185.079 Ft

2018 visszatérítés           :      21.960 Ft

Összes forrás 2020-ban: 4.726.356 Ft

 

Kiadás

2020. 10. 19-ig fogyott      : 2.631.371 Ft

Pályázatra megelőlegezett :    592.802 Ft

Összes kiadás                   : 3.224.173 Ft

:  

Egyenleg 2020.10.19       :1.502.183 Ft

 

2020-ban konkrét célra, pályázatok útján nyert támogatás

 

Fa fészer felújítása: 1.500.000 Ft (Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT)

Borbála nap megrendezése: 100.000 Ft (TB Önkormányzat)

 

EU-s pályázat:(2019-ben)

 

2019-ben 6 EU-s pályázaton elnyert vissza nem térítendő támogatásunk: 7.335.856 Ft

A pályázathoz saját erő: 17.346 Ft

 

Eddigi bevételek: 2.960.462 Ft (9 tétel)

Eddigi kiadások: 3.553.264 Ft

Saját pénzből megelőlegezett: 592.802 Ft

 

Mivel minden évben több hónap csúszással kapjuk meg a támogatásunkat, ezért erre a közbeeső időre az előző évről kell tartalékot felhalmoznunk.

Az EU-s pályázatunk utófinanszírozott, ezért erre is jelentős pénzösszeget kell tartalékolnunk. 

 

Hozzászólások:

 

Gyalogos Mihály:

A Síkvölgyi temetőben a 1848-as emlékmű mellett áll a szanált bánhidai öreg temetőből áthozott nagykereszt. Úgy tűnik nincs gazdája, nincs aki gondozza a környékét. Javaslom, hogy önkormányzatunk vegye gondozásba. Javaslom továbbá a Bánhidai szoborparkban található Fieba emlékmű, valamint a Bánhida köszöntő táblánk lefestését is.

 

Izingné Pruzsina Rozália:

 

Tolmácsolta felénk, a megyei SZNO kéréseit, jövő évi terveit. Kérik, hogy a 2021-es munkatervünket ennek megfelelően alakítsuk.

 

  • 2021 első felében a vírus helyzetre való tekintettel országos, régiós rendezvényt nem terveznek, ezért javasolják a múzeumok frissítést, esetleges restaurálások elvégzését
  • Urbanics Vilmos és Soltész Kálmán közreműködésével terveznek egy kiadványt a dalainkból. Megyei Szlovák képeskönyv összeállítását tervezik
  • Mindkét kiadványhoz kérik a Szlovák települések támogatását, úgy anyagi, mint információ szolgáltatás téren
  • Felhívta a figyelmünket a 2021-es pályázási lehetőségekre, ami az interneten már elérhető
Vissza

Mondja el véleményét!




A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!