
Emlékezzünk Bukowski Zoltánra, kollégánkra, barátunkra!
Szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy elmentél.Honlapunk indulásának pillanatától kezdve voltál segítségünkre, annak üzemeltetésében.

Szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy elmentél.Honlapunk indulásának pillanatától kezdve voltál segítségünkre, annak üzemeltetésében.

A “Rendhagyó órák” keretében újabb kézműves foglalkoztatást tartott a jókais tanulóknak a szlovák önkormányzat. Nagy Vincéné, a Népművészet Mestere most a Márton napi hagyomány eredetéről, és szokásairól beszélt a gyerekeknek, akik ezek után fakanalas libafigurát készítettek, majd libazsíros, lilahagymás kenyérrel vendégelték meg őket, egy pohár must kíséretében.

Törvényi kötelezettségéből adódóan közmeghallgatást tartott a szlovák önkormányzat.

30 éves a Bánhidai Kézműves Kör. A három évtized legjobb munkáiból nyílt kiállítás a Szlovák Házban. A különböző technikákkal készült alkotások mindegyikét a csipke köti össze.

A Tatabánya Alkotóművészeiért Közalapítvány és a Puskin Művelődési Ház szervezésében megnyílt a Bánhidai Kisgaléria, a felújított művelődési ház előcsarnokában.

A szlovák önkormányzat: Falusi esték sorozatának utolsó előadása hangzott el a Szlovák Házban.

A Platánosban emlékeztek és koszorúztak a Földművesek Napja alkalmából, a Bánhida Baráti Kör Egyesület és a szlovák önkormányzat tagjai.

Soros ülését tartotta a Tatabányai-Bánhidai Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat. A közgyűlésen TMJV részéről megjelent dr. Murvai-Kiss Krisztián és dr. Kun-Szabó Csilla jogász.

A tavalyi pandémiás helyzet miatt elmaradt pályázati foglalkozásokat folytatja a szlovák önkormányzat.

Megújult a Szlovák Ház udvara, pályázati pénzből felújították a fészer, az ún. sopa tetejét, és meg is toldották annyival, hogy egy kényelmes kis szabadtéri helyszínt kaptak a közösségi rendezvényekhez.Az ünneplésre azonban nem csak az új építmény adott okot. A 92. évébe lépő Kiprich János bácsi elköszön a kórustól, kora miatt nem tudja vállalni a további fellépéseket. Őt Mazalin Zoltánné elnök és Ambrus Lajosné, adalkör vezetője búcsúztatta.
Honlapunk cookie-kat használ, hogy a honlapunkon tett lépéseiről statisztikákat készíthessünk. Ha tovább használja honlapunkat, azzal hozzájárul a cookie-k használatához. Ezzel a tevékenységünkkel mi nem tudjuk Önt személyesen beazonosítani.