Ülésezett a Tatabánya-Bánhidai Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat

Ülésezett a Tatabánya-Bánhidai Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat
2019.02.15.

Pénteken, rendes éves közgyűlését tartotta önkormányzati testületünk.

A közgyűlés módosította az önkormányzat költségvetését, majd együttműködési megállapodásokról döntött. A Szlovák Önkormányzat a 2019-es évre vonatkozóan megállapodást kötött a város önkormányzatával, Csalánosi László zenésszel, a szlovák nyelvoktatást végző MMI Nesta vállalkozóval, a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzattal, a Turul Kertbarát Körrel, a Hőerőmű Nyugdíjas Klubbal, a Jókai Mór Óvodával, a Bánhidai Kisfúvosokkal és a Bányász Fúvószenekarral, a Bánhidai Dalkörrel, a Német Nemzetiségi Önkormányzattal, a Bánhidai Nyugdíjas Klubbal, a Jókai Mór Általános Iskolával, valamint a Kézműves körrel.

A képviselők arról is döntöttek, hogy három témakörben vesznek részt a HACS pályázaton: A helyi nemzetiségi hagyományok ápolása, a honlapfejlesztés, és egy bánhidi hagyományokról szóló film elkészítése szerepel a tervek között.

Megtárgyalták és elfogadták a február-március hónapra szóló terveket is. Ezek közül közérdeklődésre kiemelten számot tartó események:

március 9. Részvétel a Nyitrai Kézműves Alkotói Napon a Csipkekészítő Egyesülettel

március 24. A Szent Mihály Római Katolikus Templomban, a “Templom dala” c. nagyböjti hangverseny

március 28. dr. Zsilák Mária újabb könyvének bemutatója Szvorák Katalin közreműködésével

Vissza