Ülésezett a szlovák Önkormányzat

Ülésezett a szlovák Önkormányzat
2017.09.13.

Soros ülését tartotta a Tatabánya Bánhidai Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat.

Első napirendi pontként módosították az év közben nyert pályázatok alapján költségvetést. 

A képviselők javaslatott tettek a díszpolgári cím, valamint a Tatabánya Kultúráért Díjak adományozására.

Ízingné Pruzsina Rózsa elmondta, hogy a  Magyarországi Szlovákok Szövetsége kezdeményezésére és gondozásában ez évben kerül kiadásra a magyarországi szlovák menyasszonyi viseleteket, azok értékelését képekkel és szövegesen bemutató országos kiadvány. A könyv felöleli közel százötven év menyasszonyi viseletének fejlődését, tájegységenkénti változatosságát. Ebben a fekete-fehér, illetve a mai viseletet színesben bemutató kötetben a megye viseletei között régi bánhidai menyasszonyi képek is szerepelni fognak. Ezért javaslatot tett a kiadvány 30 ezer forinttal való támogatására, melyet a képviselők egyhangúan elfogadtak.

 

A továbbiakban megtárgyalták és értékelték a két ülés közti eseményeket, valamint meghatározták a további programokat:

16-án a Szlovák misén fellép a dalkör

20-án a Szlovák Házban Fűrészné Molnár Anikó tart előadást a bányászmúltról, és annak bánhidai vonatkozásairól

23-án a Tardosi Falunapon fellép a dalkör

29-én a Puskin Művelődési Házban a Mihály-napi búcsú keretében hagyományos keresztény bál lesz, ahol fellép a dalkör.

Az egyebek napirendi pontban szó volt az anyanyelvű oktatásról, mely ismét megindul a Szlovák Házban, felmerült a gondolat, hogy a nemrég digitalizát videóanyagokból elsősorban az idősek részére, rendszeres vetítéseket lehetne szervezni. Nagy siker volt Fábián Imre bányász-festő kiállítása, az alkalomra kiadott kiadványból azonban nem mindenkinek jutott, ezért a Bánhida Barát Egyesületet bízták meg, hogy kezdeményezzék a kiadvány utánnyomását. Végül a testület döntött arról, hogy a honlapon új menüpontként rövidesen megjelenő Bánhidai Alkotók közé kik kerüljenek be.

ulesezett a szlovak onkormanyzat

Vissza