Ülésezett a Szlovák Önkormányzat
Az ülésen elfogadták a március-áprilisi program-ill. rendezvényterveket.
Március 23-án ismét ülésezett a szlovák önkormányzat. Főbb napirendi pontok az elkövetkező feladatok teljesítésének feltételeiről szóltak. Többi között a pályázaton nyert összeg honlapunk fenntartásáról, fejlesztéséről szerződésbe foglalása. Az országos dalkör verseny Sződön lesz, amelyre a Bánhidai Dalkör is ismét benevez. Nyertünk már arany, ezüst fokozatot. Idén is mindent megteszünk a sikeres szereplésért. Együttműködési megállapodásunk van a Jókai Mór Általános Iskolával és az óvodával a szlovák hagyományok ápolására. Mint minden évben Vértesszőlősön megrendezésre kerül a megye gyermekeinek a húsvétolás ünnepe tojásgurítással, nyulacska simogatással, énekkel-tánccal,stb. A gyerekeknek buszt biztosítunk, hogy az ünnepre szervezetten kijussanak.
Kiemelten foglalkoztunk a Puskin Művelődési Ház felújításával kapcsolatos vállalásainkkal, a kötendő szerződés feltételeiről. Ugyanis –örömünkre- a művelődési ház teljes felújítása megtörténik a nyár folyamán. Az ott működő csoportok egy részének helyet biztosítunk. Ez mindenképen többlet feladatot jelent számunkra is, mivel jelentős lesz a Szlovák Ház leterheltsége őszig. Ez részünkről is nagyobb szervezettséget és egyéb feladatokat is ad.
Az Egyebek napirendi pontban a város által várhatóan megjelenő civil szervezetek számára kiírt pályázatra történő felkészülésről, feladatainkról, a budapesti szlovák gimnáziummal történő együttműködésről, valamint az EMMI Feladatalapu támogatásának első körös nulla pontos előirányzata fellebbezéséről, amely nem a szlovák önkormányzat hibájából következett be.
Az áprilisi programtervünk a következő:
Március 28. Vértesszőlősön a Jókai M. Ált Iskola diákjai részt vesznek a régiós szlovák húsvétoló kézműves foglalkozáson a helyi tájházban
Április 7. A Turul Kertbarát Kört fogadjuk az ez évi borverseny lebonyolítására
Április 13-án szintén a Turul Kertbarát Kör tartja a szlovák házban foglalkozását
Április 2o-án a „Költészet Napja „ alkalmából a Ludove Noviny szlovák heti folyóirat két munkatársa tart szlovák költők műveiből előadói estet. A programot a KEM Szlovák Ök is támogatja
Április 21-én lesz Tardoson a „Templom dala” szlovák egyházi énekkari találkozó és templomi hangverseny, melyen helyi és szlovákiai egyházi kórusok szerepelnek
Április 25. Szlovák szentmise a bánhidai Szent Mihály templomban. A misén közreműködik szlovák egyházi énekekkel a bánhidai dalkör
Április 26-án a Jókai Mór. Ált Iskola szervezésében kerül sor a már hagyományos szlovák nyelvi Ki Mit Tud? rendezvényre az általános iskolás diákok részére. A versenyre megyénk településeiről várunk diákokat.
Április 28. Kiskőrösön szlovák tájház konferencia
Tovább folytatódnak a szlovák társalgási klub foglalkozásai
Minden csütörtökön énekkari próba