Ülésezett a Szlovák Önkormányzat

Ülésezett a Szlovák Önkormányzat
2018.09.24.

Szeptemberi ülését tartotta a Tatabánya-Bánhidai Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat.

Legfontosabb napirendei pontként a novemberre tervezett Aktíva találkozó szerepelt. Mazalin Zoltánné elnök tájékoztatta a jelenlévőket:

Működik a banhida.hu honlapunk. Nagytarcsáról telefonon megkeresett egy úr, aki elmondta, hogy látta a honlapunkat. Anno, a ’70-es években a Bánhida szlovák énekkarával, tánckarával az M1-en közös fellépésünk volt, amiről megvan a tv felvétele. Nagy meglepetés volt számomra, hogy az egyik vasárnap délben jelentkezett nálam, hogy itt van a Szlovák Háznál és elhozta a filmet. Hihetetlen volt a történet számomra. Amikor pedig a filmet megnéztem, nem bírtam könnyek nélkül végig nézni.  Talán, a tánckar még ma is élő tagjaival elő tudunk adni egy öregesebb kivitelű lassúbb táncot is. Ezt a felvételt szeretném lejátszani a találkozón.

Ezen a rendezvényen le tudjuk vetíteni majd a „Kenyérsütés, utolsó pékség Bánhidán” című filmünket is a résztvevőknek. Ami nagy gond a rendezvénnyel kapcsolatban az az, hogy a Puskin Művelődési Ház felújítás miatt idén már nem nyit ki. Az idősebb bánhidaiaknak pedig gond a buszozás, a nagyobb távolság a helyszínnel kapcsolatban. Ez valószínűleg terembérleti díjat is jelent számunkra. Viszont a Szlovák Ház erre a rendezvényre kicsi. Kérem ennek a várható költségnek ismeretében támogassátok a további szervezést.

Most meg kellene határoznunk az időpontot, hogy ezt véglegesíthessem az iskolával. Valószínűleg egyes idősebb aktívánknak a szállítását is meg kell szervezni.

A műsorra tervezem esetleg egy szlovák tánc bemutatását. Meglepetésként a Nagy Amál és Forisek Kati jelenkori éneklését, a ’70-es évi MTV film vetítését, valamint a Kenyérsütés film vetítését is, amelyhez az Agórától meg kell kérni a nagy vetítőtőrendszert(vásznat) is. Természetesen addigra remélem sikeresen felénekeljük a Kenyérsütés film szlovák énekét.

Tervezem meghívni a nagytarcsai szlovákokat, akik elhozták számunkra az MTV régi filmjét nagy örömünkre.

A rendezvényre talán célszerű lenne meghívni  a sajtót, a Duna TV Domovina szegedi stábját is.

Az önkormányzat egyhangúan támogatta a rendezvény kapcson felmerülő terembérleti díj kifizetését.

Kostyál Jánosné ismertette, hogy a Jókai Mór Általános Iskolával és az Óvodávaé megállapodott a táncoktatás folytatásáról, miután Gergely Anita vállalta a foglalkozások vezetését. Elmonda azt is hogy havonta egy alkalommal folytatják a nagysikerű kézműves foglalkozásokat a Szlovák Házban, melyet a Magyar Csipkeverők Egyesületével közösen szerveztek.

A képviselők megszavazták mindkét csoport fogalkozásainak támogatását.

Az ülésen elhangzott:

szept. 22-én Sződön került megrendezésre a Slovensky skovránok országos szlovák folklóregyüttesek minősítő versenye, melyen a Bánhidai Szlovák Dalkör kiemelt arany minősítést, a Vértes-Gerecse Dalkör  - melynek tagjai a bánhidai dalkör is-,szintén kiemelt arany minősítést kapott. Dr. Birinyi József, a KÓTA elnöke pedig a verseny után jelentette be, hogy mind a két dalkör egyben országos minősítést nyert el a KÓTA követelményei alapján. A színvonalas szereplésért köszönetet mondunk a dalkör tagjainak és Urbanics Vilmos karnagy úrnak.

Az önkormányzat október hónapra tervezett programjai:

szept. 29-én a bánhidai búcsú alkalmából kerül felavatásra a bánhidai szlovákok betelepülésének emlékére állítandó szobor. A rendezvényen a Bánhidai Szlovák Dalkör helyi szlovák dalcsokrot fog előadni.

okt 5-én idén is sor kerül Bánhidán aTatabányai Bányászati Skanzen  meglátogatására az iskolások számára, ahol a szlovák hagyományaink kerülnek többek között bemutatásra 

okt 5-én szlovák színházi előadás  a gyerekek számára a Skanzenben

okt 4-6 .Kalocsa-Dunaszentbenedek Országos tájház konferencia

okt 6. Mértékadó nők rendezvényén az e célra összeállt szlovák tánceggyüttes fellép

okt 18-án Sárisápon tartja kihelyezett ülését a KEMSZNÖK az ülését, melyen testületünk is képviselteti magát

okt 2o-22. Tanulmányi kirándulás Pozsonyba a KEMSZNÖK szervezésében, melyre Bánhidáról négy fő utazhat majd. A programra a helyi szlovák önkormányzat négy fővel utazhat, a költségekből a szállás és étkezési költségeket fogja fedezni

okt 29-én idősek napi  hagyományőrző  műsoros est és bál  a szlovák házban

októbertől:  elkezdődik a szlovák nyelvtanfolyam is kéthetente a szlovák házban

október 5-től folytatódnak a Bánhidai Kézműves Kör foglalkozásai a szlovák házban

októbertő: várhatóan két hetente tartja próbáit a szeptemberben alakult Bánhidai Öreg Táncosok csoportja.

Vissza