Szakmai kirándulás Szlovákiába

Szakmai kirándulás Szlovákiába
2017.07.24.

Szerkesztőségünk köszöni a Turul Kertbarát Körnek az alábbi információt, és a képeket is!

Szakmai kirándulást tettünk Szlovákiába, autóbusszal. Első programunk Gútán a hajóra épített vízimalom megtekintése volt. Megismerkedtünk a malom történelmi múltjával, használatával, a molnárok életével, 
munkájuk nehézségeivel. Sétáltunk a Kis- Duna rezervátumban, ahol Szukola István idegenvezető rövid tájékoztatást adott a településről és a természetvédelmi területről. Gútán egy hangulatos vendéglőben ebédeltünk.

Második programként Perbetére látogattunk, ahol Nagy László prépost tiszteletére egy emlékszobát rendeztek be, a régen iskolaként, jelenleg Helytörténeti Múzeumként működő épületben. Az atya évtizedekig volt Bánhidán, a Szent Mihály templom papja. Itt néztük végig a régi mesterségekhez kapcsolódó kiállítást is.

szakmai kirandulas szlovakiabaHarmadik programunk volt Kürtön a Kasnyik pince és szőlészet megtekintése. A fiatal gazda bemutatta a bió szőlőtermesztéssel kapcsolatos művelési formákat, és a borkezelési technológiát. Beszélt a jövőbeli elképzeléseiről, terveiről. Az előadás végén, a feltett szakmai kérdésekre kielégítő választ kaptunk. Borkóstolás: - Mátyás Pince - Kisújfalu ; Strekov 1075 – Kürt; és egy olasz pincészet boraiból.

A szakmai kirándulás elsődleges célja volt megismerkedni a határon túli szőlőtermesztéssel és boraikkal.

A kirándulás jó hangulatú, élményekben és ismeretekben gazdag volt.szakmai kirandulas szlovakiaba

Köszönjük a Tatabányai Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatnak a kirándulásunk támogatását!

A Turul Kertbarát Kör Vezetősége

Vissza