Öregdiák találkozó a Puskin Művelődési Házban

Öregdiák találkozó a Puskin Művelődési Házban
2022.05.02.

Találkozóra, baráti beszélgetésre invitálta a Szlovák Önkormányzat a volt „Dózsás” diákokat, tanárokat a Puskin Művelődési házba.

A szomszédos iskola száz éven keresztül fogta össze a környék gyermekeit, 1974-es bezárásáig, két épületében. Mazalin Zoltánné elnök felvette a kapcsolatot a még élő tanárokkal is, akik szívesen vettek részt a rendezvényen, nagy szeretettel üdvözölve régi diákjaikat. Köszöntőjében röviden összefoglalta az iskola történetét, felsorolva a levéltári dokumentumok alapján az itt tanító pedagógusokat, valamint köszöntötte a legidősebb megjelent diákokat. Volt diákok és tanárok üdvözölték örömmel egymást, előkerültek régi fotók, osztályképek, történetek a diák évekből. Terveinkben szerepel a találkozót 2023-an is megtartani.
 

Az eseményről készült fotókat IDE kattintva lehet megnézni, a fotógalériában.

img_0365

Vissza