Ombudsmani látogatás

Ombudsmani látogatás
2018.12.07.

December 6-án városunkban járt az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala részéről dr. Szalayné Sándor Erzsébet Prof HC egyetemi tanár ombudsmanhelyettes, dr.Török Tamás főosztályvezető, dr Varju Gabriella főosztályvezetőhelyettes és dr Szokács Szabó Borbála.

Délelőtt találkoztak a város nemzetiségeinek képviselőivel a polgármesteri hivatalban, melyen Mazalin Zoltánné elnökasszony is részt vett. Ott beszámolt nehézségeinkről, sikereinkről. Délután meglátogatták a Tatabánya-Bánhidai Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatunkat azzal, hogy tapasztalataink megosztásával tájékoztassuk a szlovák önkormányzat munkájáról, gondjairól őket.

Moravcsik Ágnes három általános jellegű kérést fogalmazott  meg. A népszámlálás során felvett név szerinti kényes adatok (vallás, nemzetiség,stb.) felvételét követő nyilvántartásánál, adatkezelésnél kérte az egyedi adatok azonosíthatatlanságát. Kérte továbbá, hogy a szlovák településrészre vonatkozó rendezési tervek esetében a szlovák önkormányzatnak ne csak véleményezési, hanem egyet értési joga is legyen. A harmadik kérése a választásokra vonatkozó név szerinti értesítő levél kiegészítése. Az, aki a 4 évvel ezelőtti országgyűlési, vagy önkormányzati választáskor(utóbbinál az esetleges hibás kitöltése a regisztrációs ívnek), nem biztos, hogy emlékszik a 4 éve történtekre. Ha a regisztrációja alapján szlovák listára van bejegyezve, nem szavazhat pártlistára. Ezzel pedig a választás napján, a voks leadásakor szembesül, amikor már nem tud változtatni státuszán. 

Kostyál Jánosné elmondta, hogy a Jókai Iskolában folyik szlovák nyelvi képzés, táncoktatás. Az iskolával jól kiépített együttműködésünk van. A gyerekek nyári szlovák tánctáborban is lelkesen részt vesznek. Szeretik a tájházban tartott kézműves foglalkozásokat is. Utoljára mézeskalácsot sütöttünk. Azonban a szlovák nyelv oktatásával kapcsolatban nehézségek merültek fel. A nyelvet oktató egyik tanár már nem marad az iskolában. Így a megmaradt egyetlen tanárnőre és kisegítőjére hárulna a feladat, ami a jelenlegi leterheltsége mellett szinte megoldhatatlan feladat.

Izingné Pruzsina Rozália felvetette, hogy régebben volt arra keretünk, hogy szlovák-magyar csereüdültetést finanszírozhassanak. Ez nagyon hasznos volt a gyerekek számára a nyelv gyakorlására, és élmény is volt számukra. Elmondta, hogy a Szlovák Ház működtetése a közösség feladata takarítással, karbantartásokkal együtt. Idén a ház működtetésével kapcsolatos feladataink is megnőttek, mivel a helyi művelődési ház felújítása már egy éve folyamatban van, ezért ide tevődött át részben a művelődési ház néhány civil foglalkozása. Jó lenne, ha tudnánk finanszírozni a ház napi működési feladataihoz pár órában megbízott gondnokot. Fontosnak tartotta az énekkar ruházatának felújításához valamilyen központi támogatási, pályázati lehetőséget. Elmondta, hogy dr Zsilák Mária, a Bánhidai szlovák nyelvű népi vallásosság tárgyi emlékeit feldolgozó szlovák nyelvészeti tanulmánykötete rövidesen kiadásra kész lesz. 

Vendégeink elmondták, hogy hallottak honlapunkról, a rendelkezésünkre álló gazdag mozgóképanyagról, amit látni szeretnének legalább egy betekintés erejéig. Így a honlap bemutatása keretében egy-egy film néhány részletét lejátszottuk nekik. Elmondtuk, hogy több mint 120 óra mozgókép anyagunk van, amelyet a ’80-as években működő filmklub anyagaiból, a levéltári gyűjtésünkből, valamint a szekrényben fellelt kazetták anyagaiból digitalizáltattunk. A filmek élvezhető feldolgozását profi szakember végzi úgy, hogy az a továbbiakban oktatásra is alkalmasak legyenek. De a legfőbb célunk az, hogy elődeink hagyományait egy rendszerbe rendezve az érdeklődőknek elérhetővé, a jövő számára kutathatóvá tegyük.

Mazalin Zoltánné elmondta még, hogy énekkarunk arany fokozatot ért el az országos szlovák dalversenyen. Idén megalakult az idősebb volt táncosokból a szlovák tánckar is. Bemutatkozásuk a Hagyományőrző rendezvényünkön volt, ahol vetítésre került az 50 éve MTV-ben felvett akkori énekkarról, tánckarról, valamint szólóénekről (Forisek Katalin, Nagy Amál) készült produkció. Nagyon nagy sikerű volt a rendezvény.

A vendégek megköszönték a számukra értékes információkat. A honlapunkat pedig nagyon fontos, jó és támogatható kezdeményezésnek tekintik.

ombudsmani latogatas

Vissza