73 éves korában elhunyt Tettamenti Béla, grafikus

73 éves korában elhunyt Tettamenti Béla, grafikus
2020.05.14.

Bánhida szülötte, Tettamanti Béla temetése május 14-én, Dorogon lesz.

Ma helyezik végső nyugalomra Dorogon a 73 éves korában elhunyt Tettamanti Béla Munkácsy Mihály-díjas és Pulitzer-emlékdíjas grafikust, aki Bánhidán született. Doroghoz a gyerekkorától több szállal kötődő művészt az önkormányzat saját halottjának tekinti, Parti Nagy Lajos író búcsúztatja őt. Dolgozott az Új Tükör, a Pesti Hírlap és az Európa hírmagazin grafikusaként, rajzai megjelentek a Népszabadságban, a Pester Lloydban, a Figyelőben, a Múlt-korban és a 168 Órában. Ő rendezte 1990-ben az I. Nemzetközi Karikatúra és Szatirikus Grafikai Biennálét, amit az akkori first lady, Barbara Bush fővédnökségével nyitottak meg a Magyar Nemzeti Galériában. Mesterének, Réber Lászlónak 2003-ban a Vigadó Galériában életmű-kiállítást rendezett az alkotó lányával közösen. Tettamanti Béla hosszú betegség után 2020. április 17-én hunyt el Budapesten.

„Olyan grafikusból, aki a felszín mögé lát, s ezt úgy tudja kifejezni, hogy mosolyra, kacagásra, megszégyenültséget eláruló fintorra késztessen: ilyen grafikusból kevés, nagyon kevés jut egy-egy országra, népre." - így méltatta munkásságát Kántor Lajos, kolozsvári író.

"Igazából optimista volt, honlapján nem adta meg születési dátumát, helyette azt írta a bemutatkozás végére: „2046. december 10-én leszek százéves.”

tettamanti1

tettamanti3

tettamanti4

tettamanti5

forrás: 24.hu, tettamantibela.hu

 

Vissza