Tatabánya-Bánhidai Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat

Köszöntünk a megújult honlapunkon!
 
Önkormányzatunk 2017 júliusában indította el ezt a honlapot. A közel három év alatt harmincezernél is többször keresték fel oldalunkat. A mostani megújítás, továbbfejlesztés egy úniós pályázatnak köszönhető, amelynek részleteiről a Pályázataink menüpontban olvashattok. Kétnyelvűek lettünk, így már a Bánhidáról szóló legfontosabb alapinformációk szlovák nyelven is elérhetőek - titkos reményeink szerint a Jókai Mór Általános iskola, szlovákul tanuló diákjai is tanulni tudnak belőle. Az új felület segítségével sokkal több videó lesz látható, hiszen egy másik úniós pályázatnak köszönhetően a rendelkezésünkre álló analóg információhordozókat digitalizáltattuk, és így meg tudjuk osztani - itt, a megújult honlapon!! Ezt a Videotéka menüpontban tudjátok folyamatosan nyomon követni, hiszen a feltöltések is folyamatosan történnek.

Önkormányzatunk célja és feladata a település szlovák hagyományinak megőrzése, ápolása. Ennek érdekében együttműködési megállapodásunk van a Jókai Mór Általános Iskolával, valamint az óvodával, ahol szlovák énekek, táncok, valamint nyelvoktatás is zajlik különféle rendezvényekkel(vetélkedők, nemzetiségi témájú rajzverseny, Bányászati Múzeum látogatás, stb) 

Kapcsolataink behálózzák Tatabánya szinte valamennyi kulturális intézményét, melyekkel szintén jó a  kapcsolatunk. A Szlovák Ház és Múzeum és a szlovák csoportok heti találkozásainak is színhelye. Ilyen a szlovák nyelvoktatás, a dalköri próbák egy része, a kézműves kör heti foglalkozása, valamint az alkalomszerű rendezvények. Itt tartjuk nyaranta a fúvóstábort is. Hagyományaink között kiemelt szerepe van az egyházi szlovák hagyományok megőrzésének. Szlovák mise keretében a dalkör szlovák mise dalokat énekel. Tudományos kutatás alapján könyv is készült az 1800-as években énekelt -Bánhidán fellelt- szlovák misedalokból. 

Az elmúlt több, mint fél évben nagy mennyiségű fotó, hanganyag, és videokazetta digitalizálását kezdtük el. A rendkívül értékes gyűjtemény bepillantást enged Bánhida, és az itt élő szlovák nemzetiség közeli-és távoli múltjába. Ez a kincs csak akkor lesz valódi érték, ha a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé válik. Ezért is hoztuk létre ezt a honlapot. És létrehoztuk azért, hogy a városban szétszóródott szlovákságnak teremtsünk közösségi fórumot.

Célunk, hogy gazdagítsuk a gyűjteményt, a Te és a Ti segítségetekkel! Ha valakinek a birtokában van fotó, hangkazetta, video, ami közös múltunk része, hozza el a Szlovák Házba, mi digitalizáltatjuk - és megőrizzük az utókornak.

A honlap természetesen nem képes egyszerre megjeleníteni a  katalogizált videókat, a fotókat, és a hangfelvételeket sem. Jelenleg  több mint 100 óra (részben digitalizált) anyagunk van, ezeket folyamatosan tesszük közzé itt, a banhida.hu oldalon. 

Szeretnénk, ha honlapunkat ti is rendszeresen gazdagítanátok javaslatokkal, ötletekkel. Ezért kérjük, hogy levélben írjátok meg a info@banhida.hu címre. A jelenlegi tartalom mellett miről szeretnétek még olvasni, mit szeretnétek még látni-hallani. Számunkra ez a továbblépéshez ez nagy segítség lenne...

A Tatabánya-Bánhidai Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatúj testülete

Október 13-án, a helyi önkormányzati választás egyben a kisebbségi önkormányzatok újraválasztásának az időpntja is volt. Bemutatjuk a szlovák önkormányzat új képviselőtestületét:
(alfabetikus sorrendben)
Gyalogos Mihály
1950-ben születtem, a szlovák indentitásom egyrészt szüleimtől származik, másrészt Ocskai Simon bácsi személye és munkája volt rám nagy hatással, aki osztályfőnököm is volt. Vezetőségi tag vagyok az Erőműi Nyugdíjas Klubban és az itteni Kertbarát Körben is. Többen kértek, hogy az idei évtől vállaljam ezt a munkát is, s ennek én nagyon szívesen teszek eleget.
Mazalin Zoltánné
1952-ben születtem, jelenleg is elnöke vagyok a szlovák önkormányzatnak. Személyes ambícióm, hogy folytassuk a zene és a tánc hagyományainak ápolását. Őrizzük meg nyelvünket, és mindezeket adjuk át utódainknak. Ezért vállaltam ismét ezt a munkát. 
Pruzsina Katalin
1954-ben szlovák családban születtem, itt Tatabányán, a nyelvet is szüleimtől tanultam. Fiatal koromban a helyi csoportban táncoltam és énekeltem Ocskai Simon bácsi kórusában. Ma is tagja vagyok a bánhidi Szlovák Kórusnak. Elkötelezettje vagyok a szlovák hagyományok ápolásának, őrzésének, és ezt a munkát is azért vállaltam, hogy folytassam nővérem, Pruzsina Rózsa munkáját. Szeretném, ha őseink kultúrája minél tovább élhetne itt, Bánhidán. 
Smudla László
50 éves, szlovák származású vagyok. Sok ismerősöm és barátom tevékenykedik a szlovák önkormányzat mellett, és amikor felkértek, hogy vállaljam el ezt a feladatot, örömmel mondtam igent, meggyőződésem, hogy hasznos tagja leszek az új testületnek.
Tisch Ágnes
59 éves vagyok, és bánhidai születésű. Két éve járok a Szlovák Kórusba énekelni. Itt ismertem meg a szlovák önkormányzat tevékenységét, ami nagyon megtetszett és arra ösztönzött, hogy én is megpróbáljam ezt a munkát végezni.

Bánhidai Hírmondó

Elkezdődött a Puskin felújítása

Elkezdődött a Puskin felújítása

Kezdődik A Puskin Művelődési Ház részleges felújítása, a Tatabánya közösségi házainak részleges felújítása, fejlesztése című projekt keretein belül

Régi Bánhida

Gyönyörű fotók a régi Bánhidáról. Ezeket a képeket nem profi fotósok, hanem bánhidai amatőrök készítették. Magánszemélyek, családok bocsájtották rendelkezésünkre őket, több száz felvétel van már birtokunkban, itt csak ízelítőül mutatunk néhányat. Sokkal többet láthattok a Fotók menüpontban, ahol tematikusan is rendeztük őket. Ha neked, vagy családodnak vannak olyan régi fotói, amit szívesen megosztanál a közösséggel, hozd el a Szlovák Házba, digitalizáljuk, és közzétesszük.